Kutatóként megtanultam kérdezni és bizonyítékokat keresni, politikusként megtanultam kiállni azokért az ügyekért, amelyekben hiszek, az online jelenlét pedig megtanított arra, hogyan lehet bonyolult kérdésekről közérthetően beszélni.
Makótól a szegedi otthonig
1994-ben születtem Makón, ott nőttem fel, 2013-ban pedig Szegedre költöztem az egyetem miatt. Az első pillanattól megszerettem a várost, és már akkor azt éreztem, hogy itt szeretnék élni, dolgozni és egyszer majd megöregedni is.
„Szeged azonnal az otthonommá vált, sosem csak egy hely volt, ahol élek.”
A tudomány világa: kérdezni és bizonyítani
Földtudományi kutatóként itt végeztem el a BSc- és MSc-képzést, jelenleg pedig doktori tanulmányaimat folytatom a Szegedi Tudományegyetemen. A kutatói pályán elsősorban a földtudományok, a geológiai folyamatok és a természet működése érdekelnek. A doktori kutatásom egy különleges vulkáni rendszer, a tanzániai Oldoinyo Lengai magmás rendszerének vizsgálatával foglalkozik.
A kutatói munkám során fontos számomra a szakmai igényesség és az önálló gondolkodás. Már hallgatóként is több alkalommal értem el eredményeket országos tudományos versenyeken: 2019-ben és 2021-ben is második helyezést szereztem az Országos Tudományos Diákköri Konferencia földtudományi tagozatain. 2020-ban a TTIK Kar Kiváló Hallgatója lettem, 2021-ben pedig Mezősi József-díjat kaptam. Kutatási eredményeimet hazai és nemzetközi szakmai folyóiratokban, konferenciákon is bemutattam, doktori tanulmányaim során pedig három alkalommal nyertem el az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját.
A tudományban azt szeretem, hogy megtanít kérdezni. Nem elég elfogadni egy állítást azért, mert valaki hangosan vagy magabiztosan mondja. Utána kell nézni, bizonyítékokat kell keresni, meg kell érteni az összefüggéseket, és ha új információ kerül elő, akkor készen kell állni arra is, hogy változtassunk a saját álláspontunkon. Ezt a gondolkodásmódot a közéletben is fontosnak tartom.
Makacsság, igazságérzet és a közéleten túli világ
Talán ezért is nehezen viselem az igazságtalanságot, és azt is, amikor valamit csak azért fogadunk el, mert „mindig is így volt”. Elég kitartó – vagy inkább makacs – ember vagyok, és ha valamiben hiszek, nehezen engedem el. Ez időnként biztosan nem a legegyszerűbb tulajdonságom, de a közéleti munkámban sokszor éppen erre volt szükség.
A közéleten és a kutatáson kívül pedig szeretem az állatokat – különösen a macskákat –, fontos számomra az állatvédelem, és szeretek fotózni. Ezek azok a dolgok, amelyek időnként emlékeztetnek arra, hogy a közéleten kívül is van élet.
Miért léptem a közéletbe?
Nem készültem politikusnak. Sokáig egyszerűen csak élni szerettem volna a saját életemet: tanulni, kutatni, dolgozni, Szegeden maradni. Nem akartam elköltözni az országból, de abba sem akartam belenyugodni, hogy egy olyan országban éljek, amellyel egyre több mindenben nem tudok azonosulni. Egy ponton úgy éreztem, hogy ha csak panaszkodom, attól semmi nem fog változni. Ha pedig valóban fontos számomra, hogy milyen országban és milyen városban élek, akkor nekem is tennem kell érte. Így kerültem a közéletbe. Először egy-egy ügyben szólaltam meg, aztán egyre többet szerveztem, kérdeztem, kutattam és vállaltam fel.
Közben egyre világosabbá vált az is, hogy milyen közéletben szeretnék részt venni, és milyen értékeket tartok fontosnak. Számomra a tisztesség, a szabadság és a felelősség alapvetőek. Hiszek abban, hogy lehet úgy vitatkozni, hogy közben nem kell egymást emberileg megsemmisíteni. Fontosnak tartom a kulturált beszédet, az önálló gondolkodást, és azt is, hogy a közéletből ne vesszen ki a humor. Szerintem attól még, hogy valami fontos, nem kell mindig halálosan komolynak lennie.
Nem hiszem, hogy mindig nekem van igazam. Abban viszont hiszek, hogy érdemes kérdezni, utánajárni, vitázni és gondolkodni. És ha kiderül, hogy tévedtünk, akkor képesnek kell lennünk azt is kimondani. Hat évvel később még mindig itt vagyok – részben azért, mert továbbra is fontosnak tartom, amiben hiszek, részben pedig azért, mert kiderült, hogy még makacsabb vagyok, mint hittem: minél jobban igyekeztek tönkretenni és ellehetetleníteni, annál szilárdabban álltam.